Már nemcsak a zebrán kell tolni a kerékpárt a fővárosban, hanem a vörös színnel és vastag sárga szaggatott vonallal kiemelt kerékpárút átvezetésen is - legalábbis a Budapest Közút új közúti táblája szerint - írja a Kerékagy blog, amely a Minimal Mass Bp Facebook-csoport bejegyzésére figyelt fel.
A helyszín a Pefőti híd budai hídfője, ahol a hídra egyenesen felhajtó kerékpárosoknak elsőbbségük van az utolsó lehajtónál kanyarodó autósokkal szemben. Mivel az autósok közül sokan nem adnak elsőbbséget, a döntéshozók úgy ítélték meg, hogy inkább leszállítják a bringásokat. Kitettek egy kerékpárút vége táblát, biztos, ami biztos, egy "Csak tolva" (!) kiegészítő táblával.
A Kerékagy szerint ez a kiegészítő tábla még a KRESZ-ben sincs benne. Az is érdekes, hogy miért nem az autósok figyelmét hívják fel a veszélyhelyzetre.
Azzal, hogy változtak a szabályok, a figyelmetlen vagy szándékosan szabályszegő autósokat egyes esetekben nemcsak hogy felmentik egy esetleges baleset következménye alól, hanem ha nyeregben ülő bringást gázolnak, akkor még az elgázolt bringást fogja megbüntetni a rendőrség. Még akkor is, ha a biciklist félrevezette az otthagyott, biztonságot ígérő felfestés - vonja le a következtetést a Kerékagy.
(Fenti képünk forrása: Google Streetview)
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Tragédia: brutális lavina sodort el két magyar férfit a Magas-Tátrában
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Rejtélyes dolgokat lepleztek le egy bútorwebshopnál
Veszélyzónában a magyar tinik: így kockáztatják a jövőjüket