Kormánypárti képviselők javaslatát 285 igen szavazattal, 40 tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés. Az eddigi szabályok 5 év alatt 1095 nap - vagyis 3 év - biztosítási idő meglétét írták elő az ellátás odaítéléséhez. Az indoklás szerint azonban a 45 és 60 év közöttieknél sokan egészségi állapotuk miatt az elmúlt öt évben nem tudtak dolgozni. Ezért kiegészítették a szabályozást, így 10 éven belül 2055 nap vagy 15 évben belül 3650 nap - azaz tíz év - biztosítási idő megléte esetén is jár támogatás.
A változtatás értelmében akkor válik valaki jogosulatlanná a rokkantsági ellátásra, ha keresőtevékenységből származó jövedelme három egymást követő hónapban meghaladja a minimálbér másfélszeresét, vagyis a jövőben egyszeri jutalmak miatt nem fog megszűnni a jogosultság.
Kapcsolódó
A módosítás kimondja, hogy megváltozott munkaképességűnek kell tekinteni azt a munkavállalót is, aki rehabilitációs járadékban részesül. Mivel ez kifutó ellátás, az érintettek részesülhetnek a támogatott foglalkoztatásban. Az előterjesztés azt is általánossá teszi, hogy a fogyatékossági támogatásban részesülők is részt vehetnek támogatott foglalkoztatásban.
A jogszabályba egy módosítással az is bekerült, hogy a rehabilitációs hatóság nyilvántartást vezet a rehabilitációs ellátásban vagy rehabilitációs járadékban részesülő megváltozott munkaképességűekről, az akkreditált munkaadókról és a megváltozott munkaképességűek számára felajánlott betöltetlen álláshelyeikről. A törvény január 1-jén lép hatályba.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?