Az indítványt 290 igen szavazattal, 43 nem ellenében hagyta jóvá az Országgyűlés. Az előterjesztő szerint az alapjogi biztos "következetesen, zsinórmértékként" támaszkodik az Ab-nak az alapvető jogállami garanciákkal és az alapjogok tartalmával kapcsolatos elvi megállapításaira. Ezért szükséges, hogy az ombudsman az általa vizsgált konkrét alkotmányjogi problémával kapcsolatban indítványozhassa az Ab alaptörvény-értelmezését.
A törvénymódosítással a képviselők arról is döntöttek, hogy az ombudsman jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettese a jövő nemzedékek szószólója, a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelméért felelős helyettes pedig a nemzetiségi jogok védelmezője címet használhatja majd. A törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban