Országosan a hajléktalan emberek számára 9600 férőhely áll rendelkezésre, és a krízisidőszakban a férőhelyek számát 1500-zal növelik. Ennek pénzügyi fedezetét az ellátók számára biztosították - mondta még a múlt héten Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.
A fentieken túl összesen 7500 férőhellyel működnek nappali melegedők. (Durva számok a cseh hajléktalanságról.)
Kapcsolódó
Az idén vezetik be a "vörös kód" intézményét, ami azt jelenti, hogy ha extrém hideg esetén kiadják azt, akkor a bentlakásos szociális intézményeknek is ellátást kell biztosítaniuk hajléktalan embereknek, amennyiben a diszpécserszolgálat azt jelzi, hogy a hajléktalanokat ellátó rendszer az adott szükségletű hajléktalant nem tudja fogadni.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe