A kormány célja a mezőgazdaság jövedelmezőségének javítása – idézi Gyurcsány Ferenc-t mai számában a NAPI Gazdaság. A miniszterelnök a kormány 100 lépés programjában szereplő 7 újabb lépésként ismertette az agrárgazdasági terveket, amelyek 22 intézkedést fednek le. Ezeknek idén 3,2, jövőre pedig 10,5, összesen tehát 13,7 milliárd forint közvetlen költségvetési hatása lesz – mondta Gráf József agrárminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón. Gyurcsány Ferenc felhívta a figyelmet: a mezőgazdaságban helyre kell állítani a növénytermesztés és az állattenyésztés optimális arányát, ami a jelenlegi 50-50 százalék helyett 2/3 rész állattenyésztést jelentene. Kedvezményes hitelt biztosítanak például az állattartók takarmánykukorica-szükségletének idei megvásárlásához, s megteremtik a jogszabályi feltételeket az állattartók földhöz jutásához, lehetővé téve a földek értékesítését, az állami földek haszonbérbe adását. A növénytermesztés korszerűsítése érdekében támogatják az energetikai célú növénytermesztést, szeptembertől hektáronként csaknem 7 ezer forint kiegészítő támogatás igényelhető az energiacélú szántóföldi növények termesztéséhez, valamint 50 ezer forint az energiaerdőkhöz. Mentesítik a gazdálkodókat a vízkészletjárulék fizetési kötelezettség alól a jövő évtől. A termőföldhasználat ésszerűsítése érdekében meghirdetik a „termőföldért életjáradékot” program negyedik ütemét, jövő évtől a természetvédelmi területeket is fel lehet ajánlani. Emellett kedvezményes hitelkonstrukcióval ösztönzik a gazdaságos termeléshez szükséges birtokméret kialakítását.
A kormány rendezni kívánja a mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek ügyét egyrészt úgy, hogy az állam által már felvásárolt üzletrészeket vagyonkezelési konstrukció keretében átadná a mezőgazdasági szövetkezetek és tagjaik részére, illetve lehetővé tenné azok megvételét is. Emellett kárpótolná a felszámolt mezőgazdasági szövetkezetek üzletrészeseit. Mivel a piaci alapú agrárbiztosítások nem működnek, Nemzeti Agrárbiztosítási Alapot hoznak létre, az állam közös kockázat- és tehervállalásán alapuló új kárenyhítési rendszert dolgozva ki. Az alapba a termelő által befizetett összeget az állam legalább ugyanannyival kiegészítené. Emellett további 5 évvel meghosszabbítják a 2003. évi aszálykár enyhítésére felvett kedvezményes hitel visszafizetési határidejét.
A bejelentések megvalósulásához parlamenti döntésekre van szükség és erre az ősz előtt nem kerülhet sor – kommentálta a kormányzati agrárterveket lapunknak a Fidesz agrárszakértője. Lengyel Zoltán szerint a takarmányvásárlás támogatásának hatása már csak az őszi betakarításkor jelentkezik. A szövetkezeti üzletrészek felvásárlásának folytatásáról szóló országgyűlési határozati javaslatát a Fidesz évek óta szerette volna napirendre tűzni, most a parlamenti elutasítás ellenére 2006-tól bekerül a kormány programjßba. A Nemzeti AgrßrbiztosÝtßsi Alap lÚtrehozßsa fontossßga miatt is megegyezik a Fidesz elkÚpzelÚseivel.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.