A szerződésüket felmondóknak tudniuk kell azt, hogy az új biztosítóval az év utolsó napjáig is megköthetik a szerződést. Akik alkuszon keresztül intézik a kgfb-váltást, azoknak a felmondással egy időben az új szerződést is megkötik a közvetítő társaságok.
A biztositás.hu ügyvezető igazgatója, Rácz István elmondta, hogy kedden 12 óráig fogadnak el felmondást. A netrisk.hu délután 2 óráig is elfogadja a felmondást, de csak akkor, ha az ügyfél adott már ennek a cégnek alkuszi megbízást - mondta Sebestyén László vezérigazgató. A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. is délután 2 óráig fogadja el a megbízást, de arra kéri az ügyfeleit, hogy azért maguk is küldjenek egy elektronikus levelet a meglévő biztosítójuknak arról, hogy felmondják a köztük lévő szerződést. Erről Németh Péter, a CLB kommunikációs és értékesítési igazgatója tájékoztatta az MTI-t.
Tavaly az év végi kgfb-kampányban 300 ezer autós váltott biztosítót. Idén ettől kevesebben lesznek, a biztositás.hu becslése alapján 280 ezren, a netrisk.hu 200-220 ezer, míg a CLB 200-250 ezer váltóval kalkulál. Új elem az idei kampányban, hogy az autósok - látva azt, hogy minden biztosító díjat emelt - akár a 2-3 ezer forintos díjemelést is elfogadták, és nem kerestek olcsóbb biztosítót.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
A fiatalok kedvence vagy a jobboldal réme? Ma dől el a jövő
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott