"Az első, hogy az euróövezet csúcstalálkozóin való részvételt illetően korlátozottak a lehetőségeink" - magyarázta a miniszterelnök abban a beszélgetésben, amelyet a hétfői brüsszeli csúcstalálkozó után folytatott a Lidové Noviny című prágai konzervatív napilap tudósítójával.
"A második, hogy a szerződésjavaslatban szerintünk elégtelen figyelmet fordítanak az ún. adósságkritériumra. Úgy véljük, hogy a jelenlegi válság elsősorban adósságválság" - fejtette ki Necas a lap keddi kiadásában.
"Végül a harmadik kifogás, az a jóváhagyási folyamat a Cseh Köztársaságban bonyolult és nem világos" - mutatott rá a miniszterelnök.
A szigorú költségvetési fegyelmet előíró új pénzügyi unióról szóló szerződéshez hétfőn Brüsszelben az EU 25 tagállama csatlakozott, kivételt csak Nagy-Britannia és Csehország képez.
Necas a beszélgetésben nem zárta ki, hogy Csehország később mégis csatlakozik a megállapodáshoz. "Kifogásaink nem azt jelentik, hogy később ne csatlakozhatnánk a szerződéshez" - jegyezte meg.
A Lidové Noviny szerkesztőségi jegyzetében azt állítja: a miniszterelnök csak másodlagos érveket hozott fel, s nem beszélt nyíltan. "A játék a nemzeti költségvetések feletti központi ellenőrzés bevezetésére megy ki" - mutatott rá a konzervatív napilap, s úgy véli: ez az, ami nem tetszik a mai prágai kormánynak. "Ez az a fejlődés, ami őszintén nem tetszik Petr Necasnak" - húzza alá a jegyzetíró.
Az újság szerint az új uniós szerződést most elemezni fogja a cseh kormány, majd a téma a parlament két háza elé kerül. Amennyiben ott többségbe kerülnének a csatlakozáspártiak, a kormánynak felhatalmazást kell kérnie az államfőtől, hogy aláírhassa a szerződést. Václav Klaus államfő korábban többször is azt nyilatkozta, hogy ő maga az új pénzügyi unióról szóló szerződést soha nem fogja aláírni.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni