Az uniós bizottság közleménye szerint a testület a 2023-2025-ös időszakra vonatkozó, a lőszergyártás támogatásáról szóló rendeletben (ASAP) előírt munkaprogram elfogadása révén fokozza az európai védelmi ipar támogatását.
Kiemelték: az Európai Bizottság első alkalommal közzétett öt pályázati felhívásának célja a védelmi termékek európai gyártási kapacitásának javítását és a kapcsolódó ellátási láncok ellenállóképességét előmozdító projektek kiválasztása és finanszírozása.
A munkaprogram a hadianyag-ellátási láncokban – robbanóanyagok, hajtóanyagtöltetek és lövedékek, valamint az EU és Norvégia lőszer- és rakétaellátási láncaiban – azonosított szűk keresztmetszetek kezelésére irányul
és a rakétagyártás felgyorsítását támogatja.
Foglalkozik ezen kívül az érintett védelmi termékek elavulásának, tesztelésének, illetve felújításának tanúsításával is, elősegítve ezzel, hogy az iparág gyorsan alkalmazkodni tudjon az új piaci irányokhoz, függőséget pedig csökkenteni tudja.
Az ASAP munkaprogramja a következő öt pályázati felhívás köré szerveződik:
- robbanóanyagok 190 millió eurós költségvetéssel;
- lőpor 144 millió eurós költségvetéssel;
- töltényhüvelyek 90 millió eurós költségvetéssel;
- rakéták 40 millió eurós költségvetéssel;
- tesztelési és felújítási tanúsítás 4,35 millió euró költségvetéssel.
Beváltak a nyugati fegyverek: pokoli támadás éri az orosz sereget
Az Ukrán Fegyveres Erők offenzívájában kulcsszerepet játszik a tüzérség, az ukrán sereg pedig nem fél kihasználni a nyugati rendszerek hatótávolságában és a nyugati irányított lövedékek pontosságában, valamint a hírszerzés hatékonyságában rejlő előnyt. Bővebben >>>Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az