A plenáris ülés jóváhagyta az Elnökök Értekezletének (azaz Robert Metsola elnök és a képviselőcsoportok vezetői) az új bizottságok működési területéről, létszámáról és működésének időtartamáról szóló javaslatát. A tagok névsorát a következő, március 23-24-i brüsszeli plenáris ülésen jelentik be.
A 38 tagú, „A Pegasus és azzal egyenértékű megfigyelő kémprogramok használatának kivizsgálásával foglalkozó vizsgálóbizottság" a megfigyelőszoftverek használatára vonatkozó uniós jogszabályok állítólagos megsértését vizsgálja több tagállamban, többek között Magyarországon és Lengyelországban.
A kiadott tájékoztató értelmében a vizsgálóbizottság áttekinti a megfigyelésre vonatkozó, meglévő nemzeti szabályozást, és megvizsgálja, hogy a Pegasus szoftvert vajon politikai okokból használták-e például újságírók, politikusok vagy ügyvédek megfigyelésére. A vizsgálóbizottságot 635 szavazattal, 36 ellenszavazat és 20 tartózkodás mellett állították fel.
Az új 33 tagú új szakbizottság a különféle témájú, meglévő és tervezett uniós jogszabályokat vizsgálja majd olyan kiskapuk után kutatva, amelyeket harmadik ország ártó szándékkal tud kihasználni. A különbizottságot 614 szavazattal, 42 ellenszavazat és 34 tartózkodás mellett állították fel.
A 38 tagú, „A Covid19-világjárvánnyal foglalkozó különbizottság: tanulságok és ajánlások a jövőre nézve" nevű új bizottság a járványra adott európai választ tekinti át az egészségügy, a demokrácia és az alapvető jogok, a gazdaság és a társadalom, és az Unió globális kapcsolatai szempontjából. A különbizottságot 642 szavazattal, 10 ellenszavazat és 39 tartózkodás mellett hozták létre.
Az egyes bizottságoknak az alakuló ülésüktől számítva 12 hónap áll rendelkezésükre, hogy összeállítsák ajánlásaikat.
Tájékoztatás
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja részeként valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Orbán Viktor: az uniós vezetők eldöntötték, Európa háborúba megy
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről