A február 20-22. között megkérdezett 19 elemző mindegyike úgy vélte, hogy a jegybank nem módosítja a 0,9 százalékos rekord alacsony kamatszintet. A szakértők medián véleménye szerint nem várható kamatváltozás 2017 végéig, 2018 végére azonban 1,25 százalékra nő az alapkamat.
A felmérés eredményei nem változtak a januárihoz képest, noha a közép-európai országokban a vártnál nagyobb mértékben nőttek a fogyasztói árak, és valószínű, hogy az emelkedés üteme tovább gyorsul. Magyarországon az év/éves infláció 2,3 százalékra emelkedett januárban, szemben a novemberben mért 1,1 százalékkal.
A Reuters által megkérdezett szakértők medián véleménye szerint azonban csak 2018-ban közelíti meg a 3 százalékot az infláció.
Az elemzők többsége arra számít, hogy a monetáris politikai döntéshozók nem emlegetnek kamatemelést nyilatkozataikban, tekintettel a közelmúltban nyilvánosságra hozott gyengébb gazdasági adatokra és a forint árfolyamának erősödésére. A forint a héten ötheti csúcsra erősödött az euróval szemben, amikor egy euróért 306,85 forintot adtak.
Ha az idei francia és a német választások nem okoznak politikai felfordulást, az MNB-nek fenn kellene tartania a laza monetáris politikát, hogy elejét vegye a forint erősödésének - mondta Samu János, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket