A képviselők hétfőn, kedden és pénteken is hoznak döntéseket a 2019-es költségvetéssel összefüggésben, továbbá határoznak például a gyülekezési jogról és a magánélet védelméről szóló törvényjavaslatokról, valamint elfogadhatják az életvitelszerű közterületi tartózkodás tiltásával összefüggő szabálysértési törvénymódosítást.
A házelnöknek a parlament honlapján elérhető napirendi javaslata alapján az ülés hétfőn 13 órakor a közelmúltban elhunyt Balás István volt MDF-es képviselőre történő emlékezéssel, majd napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.
Kapcsolódó
A parlament elsőként a jövő évi büdzséhez beérkezett módosító javaslatokról tárgyal, majd azokról - a várhatóan mintegy kétórás vita után - szavaz is. Az első ülésnapon megszokott interpellációk, azonnali kérdések és kérdések ezt követően hangozhatnak el.
Kedden reggel 9 órától szintén napirend előtti felszólalásokkal kezdődik a parlamenti munka, majd összesen tizennégy javaslat zárószavazását bonyolítják le. Ekkor fogadhatják el egyebek mellett a 2019-es költségvetést megalapozó törvénymódosításokat, valamint a választási jogszabály változtatásait. Az ülésnap későbbi részében szavazásra váró előterjesztésekhez benyújtott módosító javaslatokról tárgyalnak - írta az MTI.
A parlament pénteken 11 órától ülésezik, a napirenden kizárólag határozathozatalok szerepelnek. A képviselők elsőként a jövő évi büdzsét véglegesíthetik, majd az adótörvényeken módosíthatnak. Az Országgyűlés ekkor alkothat új jogszabályokat a gyülekezési jogról és a magánélet védelméről, valamint a Magyarország biztonsági érdekét sértő külföldi befektetések ellenőrzéséről, továbbá a szabálysértési törvénybe emelheti az életvitelszerű közterületi tartózkodás tilalmát.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező