A szolgáltató a vasárnap hajnali óraátállítás közeledtével becsülte meg az 1980 óta működő intézkedés hatásait. A március 26-i óraállítást követő 6 napon az előző hét azonos időszakához viszonyítva - főképp az esti órák kevesebb fogyasztása miatt - a 9 gigawattórát is meghaladta a csökkenés. Azonos körülmények esetén naponta 1-2 százalékos lehet a megtakarítás, amely jellemzően a háztartásokban, az építkezéseken, a hosszan nyitva tartó intézményekben, valamint a szolgáltatóknál és a középületek díszkivilágításánál jelentkezik.
Az Európában egységesen elfogadott óraátállítási rendszerben a helyi idő március végétől október végéig egy órával előbbre áll az időzóna idejéhez képest, október utolsó vasárnapjától március utolsó vasárnapjáig pedig a normál, vagyis a téli időszámítás érvényes. Ennek köszönhetően a szokásos, reggel 7 és este 10 óra közötti ébrenléti idő jobban egybeesik a természetes világosság idejével, így kevesebbet kell világítani.
Kapcsolódó
A Mavir becslése szerint évente országosan egy közepes méretű város éves fogyasztása spórolható meg az óraátállítással, a bevezetése óta elért megtakarítás így körülbelül 4 ezer gigawattórára tehető. A kisebb fogyasztás a káros anyagok kibocsátását is mérsékli, a rendszer ezért a környezet védelmét is támogatja - áll a közleményben.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre