Három évre szóló szerződést kötött a Fővárosi Törvényszék a S-System Service Kft.-vel, amely egy 2 milliárdos személy- és vagyonvédelmi pályázat nagyobb szeletét kapta meg, így 1,27 milliárd forintért őrizheti a törvényszék és a Handó Tünde vezette Országos Bírósági Hivatal 19 épületét - írja a Népszava az uniós közbeszerzési értesítőre, a Ted-re hivatkozva.
A lap szerint a munkára meghívásos pályázat útján kerestek jelentkezőket, és két céget hívtak meg. Az eredményhirdetésből azonban nem derül ki, hogy ki volt a másik megkeresett esélyes, és miért nem rá esett a választás, ahogy arról sincs információ, hogy a megbízás kisebb, 800 milliós részére találtak-e megfelelő pályázót.
Az eredmény alapján az S-System Service vállalta a bírósági épületek élőerős és fémdetektoros őrzését, kamerarendszerrel figyeli majd a folyosókat, biztosítja a rendkívüli események (például, kiemelt tárgyalások) védelmét is.
A Népszava emlékeztet arra is, hogy a Kft. rendszerint jól szerepel az állami intézmények által kiírt több százmilliós tendereken: ők őrizték például a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal és a Magyar Művészeti Akadémia épületeit.
A tavaly 164 főt foglalkoztató vállalkozás közel 4,9 milliárdos nettó árbevétellel és 405 millió forintos adózott eredménnyel zárta a 2018-as évet az Opten cégadatai szerint.
A Népszava továbbá megjegyzi, hogy a cégben tulajdonos Kántor Tibor, egykori hírszerző, aki korábban Pintér Sándor közvetlen munka- és üzlettársa volt. Korábban a 24.hu irta, hogy Kántor igazgatósági tagként vett részt Pintér egykori cégében, a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.-ben (CBSZ), 2010-ben pedig (több mint két évre) vezérigazgató lett a Prostazia Zrt.-ben, aminek a későbbi belügyminiszter, vállalkozásaiból kiszállva eladta a CBSZ Zrt.-t. Kántor emellett igazgatósági tagként volt jelen a Pajzs 07 Zrt.-ben is, ami 2010-ig szintén Pintér-érdekeltségnek számított.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg