Június 30-áig a kft üzletrészének felét Varga Lajos birtokolta, 11 százalékát Sarka Kata férje, Bessenyei István, 39 százalékot pedig maga a Valton-Sec. Utóbbi került át Varga Lajoshoz, akinek részesedése ezzel - az immár zrt.-ben - 89 százalékra emelkedett - írja a portál, amely szerint a tavaly december 31-ei fordulónappal elkészített vagyonmérleg-tervezet szerint a Valton-Sec zrt.-ként közel 45,3 millió forinttal alacsonyabb, 5,36 milliárdos mérlegfőösszeggel működik tovább, mint kft-ként. A csökkenés oka, hogy 48,4 millió forint értékű értékpapír kikerült a mérlegéből, aminek következtében a saját tőkéje 3,2 milliárd forint alá ment.
A cég felelt korábban a vizes vébé biztosításáért 1,4 milliárd forintért, a Liget Budapest projektet is ők biztosítják, ezért 465 millió forintot kapnak. A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság 26 milliárdos keretszerződésén - aminek győzteseit 2017 novemberében hirdették ki - Pintér Sándor belügyminiszter egykori cégével, a Civil Biztonsági Zrt.-vel, a hozzájuk köthető Hunex Teammel és a PFM Biztonsági Kft.-vel osztoznak.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot