"Három-négyezer euró közé lőttük be a stadion árát székenként, tehát 90 és 100 milliárd között van a tervezés ezen szakaszában az ára a stadionnak" - mondta a Sport TV Mai Helyzet című műsorában csütörtökön a politikus, aki összehasonlításképpen elárulta, az Espanyol 2009-ben átadott otthona olcsónak számít 1450 euró/székes árával, a legdrágább pedig a Wembley és a varsói stadion 11 ezer euró/székkel.
A Nemzeti Sportközpontok vezetője arról is beszélt, hogy elkészült a koncepcióterv, és úgy látja, év végére készen lesz a kiviteli terv is, amely alapján kiírják a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárást. Az ütemterv alapján 2015 tavaszán zárulhat le a procedúra és körülbelül három évet vehet igénybe a megépítés.
"2018 elején terveim szerint át lehet adni a stadiont, utána akár már 2019-ben lehetne egy Európa Liga-döntőt játszani és 2020-2021 után Bajnokok Ligája-finálé helyszíne is lehet, hiszen arra is alkalmas lesz a létesítmény" - jelentette ki Vígh László, aki megemlítette azt is, hogy a magyar szövetség ezzel a stadionnal pályázott a 2020-as Eb 13 helyszínének egyikére, melynek eredményhirdetése szeptemberben lesz.
Vígh László beszélt a "stadionban stadion" koncepcióról is, eszerint belépve a maratoni kapun, ott a régi pilonsor, megépítik az újat, ami tulajdonképpen az 1953-as tervek befejezése. Ebbe a kettőbe "beleteszik a vadonatúj, 65 ezres, az UEFA besorolása szerinti legmagasabb szintű stadiont".
"Huszonegy különböző sportág képviselői tudnak majd a falak között sportolni. Körülbelül 31-32 ezer négyzetméter, nem a labdarúgáshoz kapcsolódó sportfelületet fognak megtölteni ezek a szabadidő- és versenysportolók az új olimpiai központban" - mondta Vígh László a régi és az új stadion falai közötti tér kihasználásáról.
Legolvasottabb
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Elszabadult a pokol a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat