Maruzsa Zoltán, felsőoktatási helyettes államtitkár a jövő évi változásokat ismertetve kifejtette: kizárólag elektronikus eljárás keretében lehet majd felvételi kérelmet benyújtani, aminek oka, hogy egyre csökkent azok száma, akik a hagyományos papíralapú jelentkezést adtak be, és ez az arány tavaly már csak 3 százalék volt. Az eljárás díja változatlan, az első három jelentkezésért 9 ezer forintot kell fizetni.
Technikai módosítások is várhatók, és csütörtökön jelenik meg az a kormányrendelet, ami rögzíti a változásokat. Így az általános, minimális ponthatár további 20 ponttal emelkedik, és 280 pont lesz az alap- és osztatlan képzéseknél, míg a felsőoktatási szakképzésben 240 pontot kell elérni. További módosítás, hogy a hiánypótlást kiterjesztik a középiskolai eredményekre is. A jelentkezők egy része a negyedikes év végi eredmények csatolását el szokta felejteni, ugyanakkor ez továbbra sem lesz kötelező.
Pontosítják a felsőfokú végzettséggel bírók pontszámítási metódusát is. Azoknál, akik ilyennel rendelkeznek, a felsőoktatási intézmények a korábbi oklevél alapján is számíthattak pontot, de gyakran előfordult, hogy elég gyenge okleveleket is magas pontszámmal számítottak, amit nem tartottak igazságosnak. Kötelezővé teszik, hogy ezeket a pontokat a jövőben a maximális és minimális pontszám között osszák el.
A felvételi során a tavalyi évhez hasonlóan 100 ezren nyerhetnek majd felvételt magyar állami ösztöndíjas képzésekre, ha megfelelnek a minőségi követelményeknek.
Valamennyi szakon továbbra is elérhető lesz a magyar állami ösztöndíjas képzés.
A 2013-as eljárásban már érintett 16 szak mellett további 25 képzésben előzetes követelményt állapítottak meg. A legmagasabb, 465 pontos határt állapítottak meg az alkalmazott közgazdaságtan, a gazdaság- és pénzügy-matematikai elemzés, a nemzetközi tanulmányok szakon, 460 pontot rögzítettek a jogász, a nemzetközi gazdálkodás szakoknál. 300 pontot határoztak meg például a politológia, a szociólógia, történelem-régészet szakirányoknál. Osztatlan tanárképzésben 305 pontot rögzítettek.
Évenként áttekintik, és a jövőben az újabb szakoknál megvizsgálják majd az előzetes követelmények rögzítését. A 16 alapképzési és osztatlan képzési szakon a követelmény az előző években megállapítottal azonos, itt a 280 pontot elérő vagy meghaladó első helyes jelentkezők 10-20 százaléka kaphat állami ösztöndíjat. A további 25 szakon olyan minimális ösztöndíjas követelményt állapítottak meg, amely a jelentkezők döntő többségét, legalább 90 százalékát, sőt vélhetően egyetlen jelentkezőt sem érintenek hátrányosan. A javaslatot a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája is elfogadta, és a Felsőoktatási Kerekasztal ülésén is bemutatták a koncepciót.
Majd 2020-tól általános szabályként - a művészeti képzések kivételével - az alap- és osztatlan szakokon bemeneti követelmény lesz az emelt szintű érettségi, és legalább egy középfokú nyelvvizsga.
A felvételi tájékozatót a www.felvi.hu oldalon szeretnék még karácsony előtt közzétenni, de december 31-ig biztosan megtörténik. Az államtitkárság részéről szakok törlését nem kezdeményezték, de az év elején új képzési szakjegyzékkel jelentkeznek, és lesz olyan szak, amelyet most hirdetnek meg utoljára.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban