A Párbeszéd Magyarországért színeiben politizáló független képviselő azt mondta, hogy a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi felügyeletének legfrissebb adatai szerint 2014 első negyedévében összesen 4800 lakóingatlant jelöltek ki értékesítésére. A politikus azt mondta, ez a szám drasztikusan magasabb minden korábbinál.
Külön kiemelte, hogy négy év alatt hatról 15 százalék fölé emelkedett azok aránya, akiknek problémát jelent a hiteltörlesztés. Úgy fogalmazott, hogy amíg a Bajnai-kormány alatt összesen hatvanezer devizahiteles volt bajban, addig ez a szám mára 220 ezerre nőtt.
A helyzet okairól az MNB is "elszólta magát", amikor egy nyáron publikált tanulmányban "beismerték", hogy a devizahitelesek valódi problémái az Orbán-kormány alatt kezdődtek - mondta Szabó Tímea.
Kijelentette, ha kormányra kerülnek, akkor intézkedéseik nyomán erősebb lesz a forint, aminek következtében csökkennek a kamatok és a törlesztőrészletek. Az új kormány új megállapodást fog kötni a pénzintézetekkel, hogy a banki különadó a bajba jutott devizahiteleseken segítsen. Aki elveszíti a munkáját, annak törlesztőrészlete két évig maximum tízezer forint lesz majd - sorolta.
Eközben átalakítják a Nemzeti Eszközkezelő Zrt-t is, hogy a nem fizető devizahitelesek kedvezményes áron bérelhessék vissza otthonaikat. Végül közölte, hogy minden településen elérhető lesz az adósságkezelési támogatáshoz való hozzáférés.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint