A lépés mögött egy komoly körülmény húzódhat meg. Abban az esetben ugyanis, ha egy ilyen vizsgálat saját kérésre indul, akkor a törvények szerint az érintett szervezet szerződéseit csak egy évre visszamenőleg vizsgálják. Amennyiben viszont ezt a Közbeszerzési Hatóság elnöke kezdeményezi, akkor a korábbi öt év kontraktusait tekintik át - mondta a lapnak Nagy Gabriella, a Transparency International közbeszerzési ügyekért felelős szakértője. E szerint nagyon úgy tűnik, hogy az alapítványok most előre menekülnek.
A vizsgálat során ugyanis születhet olyan határozat, hogy a szerződések semmisnek tekintendők. Az eredeti állapotot ezekben az esetekben azonban aligha lehet visszaállítani. Hogy egy ilyen helyzetben pedig mi a teendő, azt már a bíróság határozza meg, s nem a KDB, ami igen kellemetlen lehet az alapítványokra nézve. Arról nem is beszélve, hogy a bírság a szerződés értékének 15 százaléka is lehet - magyarázta Nagy.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta