Miközben a felcsúti labdarúgásba a társasági adó (tao) támogatásokból a rendszer létezése óta több mint 19 milliárd forintot csatornáznak be az alapítvány költségvetésébe, ezzel párhuzamosan a gazdasági társaságoktól még majdnem ugyanennyi érkezett a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványhoz (FUNA) 2011 óta - írta a portál.
Az alapítvány friss közhasznúsági jelentése szerint tavaly adományként 3,1 milliárd forintot adtak a cégek. Ezzel is csak a a második legjobb évük volt 2017, mivel 2014-ben kicsivel több mint 4 milliárdot kaptak. A tavalyi adománnyal kiegészülve 2011 óta összesen 16,1 milliárd forintot köszönhet Felcsút a jó szándékú, adományozó hajlamú vállalkozásoknak.
Kapcsolódó
Így a taóból és az adományokból hét év alatt 35,4 milliárd forintot kapott a Felcsút. Összehasonlításképpen: ennyi pénzből 9 Pancho Arénát lehetett volna felépíteni.
A 2017-es jelentés szerint összesen 6,064 milliárd forintnyi bevétele volt az alapítványnak, melyből 5,6 milliárd támogatások formájában érkezett be. Mivel mintegy 5 milliárdnyi ráfordítást számoltak el, végeredményben 1,08 milliárdos nyereséget mutattak ki. Így az alapítvány saját tőkéje immár 18 milliárd forintra hízott.
A kép forrása: MTI Fotó/Máthé Zoltán.
Legolvasottabb
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
„Az emberek kora egy rémálom, amelynek most véget vetünk”! Új őrület hódít a közösségi médiában!
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők