Tocsik Márta hosszan tartó szenvedés után március 24-én hunyt el. Halála idején már semmilyen peres eljárása nem volt - közölte Hidasi Gábor. Tocsik Márta az 1990-es években a sikerdíjügyben vált ismertté a közvélemény előtt, amikor kiderült, hogy az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. több száz millió forintos megbízási díjért alkalmazott külső szakértőt. Tocsik Márta feladata az volt, hogy lealkudja a belterületi földekért az önkormányzatoknak járó összeget.
A Legfelsőbb Bíróság 2008 végén jogerősen úgy döntött, hogy Tocsik Mártának a 804 millió forintos sikerdíjból bruttó 80,7 millió forint jár, míg 578 millió forintot és annak kamatait vissza kell fizetnie a vagyonkezelőnek.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás