A jövő évi büdzsét megalapozó törvény elfogadásával parlament kiszélesítette egyes szociális ellátások jogosulti körét azzal, hogy megemelte a maximális jövedelemhatárt. Egyebek mellett a közgyógyellátási, valamint a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény jogosultsági jövedelemhatára emelkedik 5 százalékponttal. A továbbiakban ismét megállapítható lesz a megváltozott munkaképességűek rehabilitációs ellátása, továbbá új intézményként vezetik be a kivételes rokkantsági ellátást azok számára, akik nem rendelkeznek kellő biztosítási idővel - ismerteti a törvényjavaslatot az MTI.
A döntés értelmében létrejön az önálló szerencsejáték-felügyeleti hatóság is; a szerencsejáték-szervezéssel kapcsolatos hatáskörök megoszlanak az adópolitikáért felelős miniszter, valamint a szerencsejáték-szervezés állami felügyeletéért felelős miniszter között. Előbbi a koncessziós szerződésekkel kapcsolatos teendőket, utóbbi a felügyeletet végzi majd, továbbá irányítja a hatóságot.
Kapcsolódó
Az egyesülési jogról és a civilek támogatásáról szóló jogszabály is módosult, ebben pontosították egyebek mellett a közhasznúság szempontjait. A Nemzeti Együttműködési Alap szervezete kibővül, s a továbbiakban tájékoztatást kap a Civil Információs Centrumoktól az ellátási területükön működő civil szervezetek működéséről. A centrumok mintájára létrejönnek a Család, Esélyteremtő és Önkéntes Házak.
Új szabályokat fogadtak el a településkép-védelem területén is, ez egyebek mellett az engedély nélküli plakátkihelyezés bírságolását tartalmazza. A közigazgatási bírság 10 ezertől 200 ezer, a helyszíni bírság 5 ezertől 100 ezer forintig terjed.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Maga a rémálom: Oroszország ökológiai katasztrófát készíthet elő Herszonban
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Világraszóló vitában ugrott egymásnak az arany és a Bitcoin