Egy, az ATV Híradójának birtokába került, a Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottságának elnökének írt levél szerint életveszélyes a Puskás Ferenc Stadion és közvetlen környezete, ezért a szakértők szerint azonnal le kellene zárni.
A stadionban a következő egy hónapban két labdarúgó mérkőzést is rendeznek, szerdán Magyarország Izrael válogatottja ellen lép pályára, szeptember 11-én pedig világbajnoki selejtezőt játszik Hollandia ellen - emlékeztet az ATV.
Hirtelen állagromlás
Az ATV szerint a birtokukba került levelet a stadion fenntartójának képviseletében írták, és egy friss szakvéleményt is csatoltak hozzá, melyekből kiderül, hogy "a lelátó tartószerkezetében jelentős változás keletkezett, a korábbi tapasztalatokhoz képest hirtelen kialakult egy olyan fokú állagromlás, mely már közvetlen életveszélyt jelent, mivel a tartók húzott övének betondarabjai nem képeznek koherens egységet. A megerősítő szerkezetek beépítése nélkül a létesítmény nem használható, lezárandó a teljes épület, sőt a közvetlen közelében sem tartózkodhat senki, mivel a lehulló betondarabok az épületen kívülre esnek".
A dokumentum szerint az életveszélyes minősítésű romlást nem lehetett előre látni, azok hirtelen keletkeztek, de a dokumentumban azt is megjegyzik, hogy "a Stadionban az életveszély elhárítása az üzemeltető részéről a sportesemények megrendezéséig elvégzendő feladat, a lehulló betondarabok nemcsak az érintett pilonköz közvetlen közelében működő biliárd szalonba látogatókat, illetve a közforgalom számára megnyitott területre látogatókat veszélyezteti, hanem a sportrendezvényre érkező több ezer ember biztonságát is veszélyezteti, illetve a stadion külpontosan kifelé nyíló tribünszerkezeti geometriájából a stadion mellett közlekedőkre is veszélyt jelent".
Legolvasottabb
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Elszabadult a pokol a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat