A minisztériumi tájékoztató alapján a közlekedési energiafelhasználás 11,6 százalékát tették ki a megújuló energiaforrások 2020-ban Magyarországon az Eurostat napokban publikált összegzése szerint. Ezzel Magyarország nemcsak a 10 százalékos célt, hanem az EU 10,2 százalékos átlagát is felülmúlja. Néhány észak-európai országé és Benelux-államé után a hatodik legerősebb mutató a kontinensen a magyar, amely az osztrák adatot is előzve az első a régióban - írja az MTI.
Magyarország célja a klímasemlegesség elérése: a közlekedés zöldítésére fokozott figyelmet kell fordítani, hiszen az üvegházhatású gázkibocsátás mintegy ötödéért az ágazat, ezen belül 98 százalékban a közúti forgalom felel.
Kapcsolódó
Az állam ezért támogatta az utóbbi években a villanyautó-beszerzéseket, valamint villanykerékpárok megvásárlásához adott támogatást, az idén elektromos rásegítésű teherkerékpárokat is dotálja. A Zöld Busz Program keretében pedig tíz év alatt 36 milliárd forintot biztosít elektromos autóbuszok forgalomba állításához a 25 ezer főt meghaladó lélekszámú településeken.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint