A magyar kormány támogatásával 249 elektromos autót vásárolt az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) a hazai kórházak számára és folyamatban van a működtetésükhöz szükséges 135 állomásból álló töltőhálózat fejlesztése is - jelentette be Gondos Miklós, az ÁEEK főigazgatója szerdán.
Az MTI tudósítása szerint az autókat több gyógyintézmény már megkapta és használatba vette, a kórházakat csak az üzemben tartás és a casco biztosítás költségei terhelik. A teljesen felszerelt, nyári és téligumi-szettel, navigációs rendszerrel és más extrákkal rendelkező elektromos autók hatótávolsága kétszáz kilométer. Ezeket az intézmények a telephelyek közötti közlekedésre, vér- és eszközszállításra, szakemberek utaztatására és helybeni ügyintézésre is használhatják.
Kapcsolódó
A tervek szerint 2030-ra a kormányzati autóflotta harminc százaléka elektromos autókból áll majd, ehhez az elképzeléshez illeszkedik a mostani 3 milliárd forint értékű kórházi autóbeszerzés.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön