Egy kivételével a köztársasági elnök által megjelölt minden pontban alkotmányellenesnek találta - az Origo információi szerint - az Ab a választási eljárásról szóló törvényt. A testület mindezeken túl, nemcsak az Áder János által formai okokból megjelölt pontokat vizsgálta, illetve semmisítette meg, hanem tartalmilag is vizsgálta a regisztráció intézményét, és kimondta róla, hogy annak bevezetése nem szükségszerű. A testület állásfoglalása szerint a parlamentnek vagy bizonyítania kell a feliratkozás szükségszerűségét, vagy el kell állnia annak bevezetésétől.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető