A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. nyílt közbeszerzésének az eredetileg becsült ellenértéke nettó 1 milliárd 103 millió forint volt. A legolcsóbb ajánlat lett a nyertes.
A Közbeszerzési Értesítőben megjelent eredmény-tájékoztató szerint a nyertes SZH TT Konzorcium tagjai a következők: UTIBER Közúti Beruházó Kft.: TRENECON Tanácsadó és Tervező Kft., valamint a FŐMTERV Zrt. Ajánlatot tett még az UVATERV Út-, Vasúttervező Zrt. egyedül, valamint a Ring Mérnöki Iroda Kft. és a SpeciálTerv Építőmérnöki Kft. közösen.
Az ajánlatkérő március 3-án hozta meg az eljárást lezáró döntését, de az csak most jelent meg.
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon