A legnagyobb veszélyben az informatikusok és a jogászok vannak - idézi az Oktatási Hivatal (OH) tanulmányát a Magyar Nemzet.
A tanulmányok félbehagyásának okai közt nagyjából egyenlő arányban van jelen a követelmények nem teljesítése és a hallgató saját döntéséből való megszakítás, de alacsony számban előfordul például fizetési hátralék vagy fegyelmi miatti kizárás is. A pénzügyi nehézségek összességében nem számottevő okai a tanulmányok sikertelenségének.
Kapcsolódó
A hároméves alapképzések több mint harmada (36-39 százaléka) abszolutórium nélkül zárul, és alig több mint fele jut el legalább az abszolutóriumig.
Nagyon jelentős a lemorzsolódás az informatika, a műszaki és a természettudomány területek képzésein, ezeken a területeken a fiatalok fele elbukik vagy kiiratkozik. Lényegesen jobb a helyzet viszont a művészeti szakokon és a pedagógusképzésben.
Az államtudományi, valamint az egészségtudományi alapszakokon főleg saját elhatározásból szakítják meg tanulmányaikat a fiatalok, ezzel szemben a bölcsész- és az informatikushallgatók általában a követelményekkel nem boldogulnak, a hitéleti és sporttudományi alapképzéseken pedig rendszerint a túl sok passzív félév áll a sikertelenség hátterében.
Konkrét alapszakokat vizsgálva az látszik, hogy a legnagyobb mértékű lemorzsolódás a földmérő és földrendező mérnöki, a programtervező informatikus és a fizika szakon jellemző (50-65 százalék). A sor másik végén a leendő csecsemő- és kisgyermeknevelők, valamint a gyógytornászok állnak, közülük csak 15-17 százalék nem végez.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni