Januártól vagy júliustól jelentős, mintegy 25 százalékos béremelést kaphatnak az egészségügyi szakdolgozók. Ez átlagosan 120 ezer forintos többletet jelenthet az érintetteknek. De a tervezett béremelésnek viszonylag csekély a súlya, mivel az infláció már 20 százalék fölé kúszott - írja a Népszava.
Egyénenként az emelés összege attól is függ, hogy az adott szakembernek milyen végzettsége, gyakorlata van a saját területén. E szerint egy-egy havi bérutalás összege 25-200 ezerrel is emelkedhet, de lesz körülbelül ezer olyan szakdolgozó, akiknek az emelése elérheti a 400 ezer forintot is. A lap szerint ők az egyetemi végzettségű, úgynevezett non-doktorok, mentőtisztek.
A tervezet szerint a béremeléssel csökkentenék az orvosi és a szakdolgozói bérek közötti aránytalanságot.
E bérarány a januári emelések után a nem diplomások esetében átlagosan 30,7 százalékra, míg diplomásoknál átlagosan 46,7 százalékra emelkedne.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ez még nem tavasz, van benne egy bökkenő
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek