A Medicina felmérésében a 2018-os adatok 28 intézmény adatainak átlagát mutatják. Mivel az adatok nem minden évben mindig azonos intézményekből származnak, így összehasonlíthatóságuk korlátozott, azonban az átlagok változása, az abszolút értékek mégis informatívak a témában - hangsúlyozzák a felmérés készítői. Tavaly novemberben a járóbeteg szakellátásban az átlagos betegvárakozási idő szakmától függően 3 és 50 nap között mozgott. Több szakrendelésre már 3-4 nap alatt bejuthatunk, de 7 olyan szakrendelés is volt, ahol legalább egy hónapot kell várni - olvasható az összefoglalóban.
Az összes szakterület összesített átlagos várakozási ideje 22,8 nap volt, ami két és fél nappal több, mint 2016. novemberében. Igen sajnálatos, hogy a képzeletbeli dobogóra a Magyarországon vezető halálozási oknak számító szív- és érrendszeri megbetegedésekhez tartozó szakterületek kerültek.
Itt kell a legtöbbet várni a bejutásra
A legrosszabb a helyzet továbbra is a kardiológiai szakrendeléseken, ahol átlagosan több mint 50 nap a várakozási idő, bár itt a helyzet legalább már nem romlott tovább. Második a diabetológia 37 nap, harmadik az angiológia (érsebészet) 36 nap várakozással. Átlagosan egy hónapnál is több várakozás után juthatunk be endokrinológiai, nefrológiai (vesegyógyászat), szemészeti és bőrgyógyászati szakrendelésre is.
A legjobb a helyzet a fül-orr-gégészeti, a sebészeti és a gyermekgyógyászati szakrendeléseken, itt 3-4-5 nap a várakozás.
Ha a trendeket és a változásokat tekintjük, nagyon érdekes folyamatok figyelhetők meg. A változások abszolút értékét (a várakozással töltött napok számát) nézzük, akkor a változás a vizsgált 21 szakterület felében 3 vagy annál kevesebb nap, azaz alig változott.
A százalékosan legnagyobb romlást a sebészeti szakterületen mérték, azonban a százalékosan magas érték itt a 1,5 napos várakozási idő 4 napra történő növekedését jelentette csak, ami nem nagy eltérés abszolút értékben. (Vannak olyan szakterületek - ilyen a sebészet is -, ahol nem lehet "teljesen feltölteni" a rendelési időt előjegyzésekkel, mert bármikor érkezhet olyan akut eset, ami azonnali ellátást kíván). A megnyúlás azonban figyelmeztető kell, hogy legyen a finanszírozó számára, hiszen előrevetíti a hosszútávon romló trendet.
A második és harmadik legnagyobb relatív növekedést mutató szemészet (90 százalék) és nefrológia (82 százalék) kapcsán azonban már 15-16 napos növekedésről beszélünk, így a korábban 20 napnál rövidebb várakozási idő az elmúlt két évben mindkét esetben 30 napnál hosszabbra növekedett.
Az érsebészeti/angiológiai ellátás nehézségeit jól mutatja a várakozási idő 60 százalékos növekedése. A folyamatosan fejlődő orvostudománynak egyre nagyobb az igénye a modern diagnosztikára, így nem meglepő, hogy az ultrahangos szakrendelés volt még az a terület, ahol több mint a felével, 56 százalékkal nőtt a várakozási idő az elmúlt két évben.
A javulás nem igazi
A legnagyobb arányú javulást - a várakozási idő megfeleződése - két szakterület mutatta, azonban az okok a két esetben eltérők. A betegfogadási lista 46 százalékkal 13 napról 7 napra csökkent az általános belgyógyászat szakrendeléseken. Egyértelmű trend, hogy e szakrendelés visszaszorulóban van, jellemzően diagnosztikai munka folyik itt, a betegeket ezt követően a "specializált" belgyógyászati szakrendelésekre (pl. kardiológia, gasztroenterológia, nefrológia stb.) irányítják át. Ez értelemszerűen a betegfogadás felgyorsulásához vezet.
A relatív várakozási időben magasan a legnagyobbat - 23,5 nap, 41 százalék - csökkenő szakterület a korábban a listát 57 nappal vezető endokrinológia. A kapacitások és az igények változásának figyelembevételével a szakemberek véleménye szerint a komoly csökkenés oka egyértelműen az, hogy a korábbi igen magas várakozási idő miatt a betegek elvándoroltak a magánellátásba.
A betegfogadási idők változását monitorizálni kell, és amennyiben szükséges, finanszírozási eszközökkel be kell avatkozni - figyelmeztet a szakszövetség. A betegfogadás gyorsítására a következő technikákat szorgalmazzák:
- az intézményi teljesítmény volumen korlátok célzott feloldása,
- célzott többlet finanszírozás
- kódok karbantartása.
A Medicina szerint a nagy terhelés alatt lévő szakmákban, így a szív - és érrendszeri betegségekben a háziorvosi gyógyszerfelírási jogosítványok kiterjesztése is csökkentené a szakrendelői terhelést.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)