A rendkívül gyors lefolyású, a tünetek megjelenésétől számított 24-48 órán belül akár halált okozó betegség elleni védőoltásból az év végéig elegendő mennyiség áll majd rendelkezésre a megnövekedett hazai igények kielégítésére. A Bexsero az egyetlen, magyar törzskönyvvel rendelkező vakcina, amely már csecsemőkorban, 2 hónapos kortól adható.
Az epidemiológiai adatok szerint az elmúlt években Magyarországon domináltak a meningococcus B okozta agyhártyagyulladásos megbetegedések és halálesetek.
A GSK a Bexsero védőoltást továbbra is a korábbi nagykereskedelmi áron értékesíti, és az ajánlott 26,8 ezer forintos bruttó fogyasztói áron sem változtat, ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy a vakcina szabadáras termék, ezért az ára patikánként eltérő lehet.
(Olvasta már? Fordulópont a budapesti kórházfejlesztéseknél)
Fotó: Shutterstock
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is