Az M0-s autóút déli szektorán az eddigieknél is intenzívebb a forgalom, még a csúcsidőszakokon kívül is.
Az autóút mindkét irányában telítettek a sávok, napközben közel 10 kisebb-nagyobb koccanásos, utoléréses baleset nehezítette és jelenleg is nehezíti a közlekedést.
Kapcsolódó
Az M1-estől az M5-ös irányába a balesetek mellett a jóval nagyobb nemzetközi forgalom is lassítja az előrehaladást, az Útinform adatai szerint ezen a szakaszon jelenleg 30-35 perccel hosszabb a menetidő. De az M7-es felé tartó oldalon is már most 10-15 perccel hosszabb menetidővel számolhatnak az autósok.
Ráadásul a pénteki munkavégzés után várhatóan többen is a Balatonra utaznak, ezért 16 óra után még ennél is nagyobb torlódásra számíthatnak, az M7-es autópályán is már most lelassult a közlekedés a tó irányába.
Az autóút ezen szektorában néhány nap múlva teljes körű hídfelújítási és burkolat fejlesztési munkák indulnak, az ehhez kapcsolódó terelés kiépítése is a finisében van, így a megszokott 2x3 sáv helyett 2x2 sáv áll a közlekedők rendelkezésére.
Aki már úton van, az a
baleseti helyszínek mellett ne bámészkodjon!
- hívja fel a figyelmet a Magyar Közút.
Ha pedig megfogadja a rendőrség tanácsát, akkor ha nem bírja a hőséget, inkább nem ül volán mögé.
A kép forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket