A törvényalkotási bizottság kormánypárti többsége eltörölte a lakossági propán-bután(PB)-töltet hatósági árát. A tevékenységhez pedig mégsem lesz szükség a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) engedélyére. A hatóság emellett árellenőrzési jogokat sem kapna – írta meg a Népszava.

A lap szerint az eredeti javaslat is a PB-piac nyomására született. Itt fontos megjegyezni, hogy a Mol az egyik legnagyobb piaci szereplő.

A kormány 2013-ban rezsicsökkentés címén fagyasztotta be a lakossági PB-töltés árát. Az elmúlt években azonban a forgalmazók azzal a trükkel bújtak ki az árkorlát alól, hogy nem a törvényben rögzített 11,5, hanem 10,9 kilogrammot töltöttek a palackokba – utóbbira azonban nem vonatkozott a hatósági árszabás.

A KSH adatai szerint az addig 5 ezer forint körüli töltetár a piaci gáz drágulásával párhuzamosan indult emelkedésnek a tavalyi év elején. Ez májusban már 8180 forint volt, ami több mint 3 ezerrel többet, azaz 44 százalékos drágulást jelent.

Németh Szilárd, a Fidesz „rezsicsökkentésért” felelős képviselője egy korábbi interjúban azzal indokolta a hatósági ár eltörlését, hogy az iparág a szolgáltatás beszüntetéséve fenyegetett.

Az ország minden területén elérhető és megfizethető lesz a pb-gáz

– írta Németh Szilárd az épp megfizethetetlenné váló termék áráról.

Németh Szilárd javaslatára a Fidesz nemcsak eltörli a palackos és tartályos pb-gáz hatósági árát, de a korábban ígért piacfelügyeletet sem építi ki hozzá – jegyezte meg Facebook-posztjában Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője.

„Németh Szilárd és a Fidesz tehát az indokolatlan áremelések és trükközések előtt nem bezárta a kiskaput, hanem lerombolja a meglévő korlátot is” – húzta alá.

 

Megy is az árstop, meg marad is

Megjelentek az ársapka kivezetésének részletei – mutatjuk, mire számíthatunk.