A hétfőn 228 igen, 70 nem és 9 tartózkodó szavazattal elfogadott változtatás a bevételi főösszeget változatlanul 14 437,12 milliárd forintban, a kiadási főösszeget az eredetinél 96 milliárddal több, 15 108,98 milliárd forintban, így hiányát szintén 96 milliárddal magasabban, 671,86 milliárd forintban állapítja meg.
Az állam az ötezer fő alatti települések december 12-én fennálló adósságát teljes egészében átvállalja. A településeknek és a kistérségi társulásoknak erről december 17-ig kell nyilatkozniuk, az állam pedig 28-ig utalja át számukra a szükséges forrásokat. A büdzsé változtatásával erre 95,7 milliárd forintot különített el az állam.
Nem finanszírozza a központi költségvetés a december 12. után keletkezett adósságot, valamint az Európai Uniótól és más nemzetközi szervezettől elnyert támogatások előfinanszírozására felvett hiteleket, sem az önkormányzatok szállítói tartozásait, csupán kölcsöneiket, hiteleiket, hitel-értékpapírjaikat.
A Kossuth tér rekonstrukciójára eredetileg előirányzott 1 milliárd forintot 2,4 milliárdra változtatta a Ház.
Az MNV jogosulttá válik arra, hogy eljárjon az állam képviseletében olyan hitelviszonyt megtestesítő értékpapír kibocsátása során, amelynek kibocsátója az állam, és amely az állam tulajdonában levő pénzügyi eszközhöz kapcsolódik.
A törvény elengedi a fővárosi, megyei kormányhivatalok földhivatala 2011. december 31-i központi költségvetési befizetési kötelezettségét, valamint eltörli a 2010. évi szakmai és informatikai fejlesztési feladatok kapcsán az érintett fenntartó szervezeteket terhelő támogatás-visszafizetési kötelezettséget. Ezek együttes összege 4,5 milliárd forint.
Ezeken túl forrást biztosít az üvegházhatású gázok kvótabevételeinek terhére a Zöld Beruházási Program Panel II. konstrukciójára.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket