A jogszabály az unió összes országában betiltja a cigaretta és a sodrásra szánt dohány ízesítését, amely vonzóbbá és könnyebben fogyaszthatóvá teszi a dohánytermékeket. Rendelkezik arról is, hogy a csomagolás elejének és hátoldalának 65 százalékát - képet is tartalmazó - egészségügyi figyelmeztetésnek kell borítania. Emellett tilos lesz a reklámok elhelyezése a dobozokon.
Ezen túlmenően a dohánycégeknek részletes beszámolót kell küldeniük a tagállamoknak arról, hogy milyen adalékanyagokat tartalmaz az adott dohánytermék. Az irányelv arra is kötelezi a gyártókat, hogy jelentsék, mielőtt új terméket vezetnek be.
Az unió betiltja a kisebb kiszerelésű dobozokat, mivel azok olcsóbbak, így elérhetőbbek a fiatalok számára. A szabályozás az e-cigarettára is kiterjed. Az eszközre a gyógyszerekre vonatkozó szabályok vonatkoznak abban az esetben, ha a gyártója a dohányzásról való leszokást ígér. Egyébként a termék a dohánytermékekre vonatkozó szabályzás alá esik.
Az irányelv lehetőséget biztosít a tagállamoknak arra is, hogy megtiltsák a dohánytermékek interneteses árusítását. A parlamenti tájékoztatás szerint az unió népességének 26 százaléka dohányzik. A tagországok között Görögország vezet, ahol a lakosság 38 százaléka dohányzik, amíg a legkevesebben Svédországban, ahol alig 11 százalék a dohányosok aránya. Magyarország az uniós átlag második harmadában áll 30 százalékos dohányzási arányával.
Az unióban évente 700 ezren halnak meg a dohányzás következtében. A dohányosok nemcsak a súlyos betegségeknek vannak kitéve, mint például a rák, vagy légzési problémák, hanem mintegy 14 évvel rövidítik meg az életüket - írták.
Legolvasottabb
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Öt tuti jel, hogy 2025 volt a harmadik világháború első éve