A napilap "kormányközeli és vezető fideszes források" által elmondottak alapján azt írja, a konstrukció abban különbözne a jelenlegi árfolyamgáttól, hogy a rögzített és a tényleges árfolyam közötti különbözet nem kerülne egy később törlesztendő gyűjtőszámlára, hanem nagyrészt a bankszektor állná.
Ez lényegében megfelel az MNB néhány héttel ezelőtti javaslatának, mely szerint a futamidő végéig rögzített árfolyamon törleszthetnének az ügyfelek, mindenféle későbbi kötelezettség nélkül. Az MNB javaslata az árfolyamgátra most is jogosult körre, vagyis a devizaalapú jelzáloghitellel rendelkezőkre vonatkozott. Ehhez képest annyi lenne az eltérés a kormánypárti elképzelések szerint, hogy megvizsgálnák, ki az, aki lakhatási célra használta szabad felhasználású hitelét, és csak nekik segítenének.
A Portfolio.hu számításai szerint egy ilyen megoldás a jelenlegi (frank esetében 180 forintos) rögzített árfolyam és 240 forintos piaci frankárfolyam mellett csak a lakáscélú hitelek esetében évi 47 milliárd forintba, az összes devizaalapú jelzáloghitel esetében pedig 96 milliárd forintba kerülne. Ezen kellene osztoznia a bankszektornak és az államnak, emellett valakinek a jövőbeni devizakockázatot is át kellene vállalnia. Mivel a bankszektor nem vállalhat jelentős nyitott devizapozíciót, utóbbit nagy valószínűséggel az állam (ennek részeként az MNB) vállalná át.
Kérdéses ugyanakkor, ki vállalná az éves 47-96 milliárd forintos terhet. A Népszabadság úgy tudja, a kormánypárti források szerint ez jórészt a bankszektor lenne. A teher nagysága mellett azonban a Portfolio.hu forrásai szerint az is problémát jelenthet a bankoknak, hogy a rögzített árfolyam feletti tőkerészt nem tudják évenként elosztva elkönyvelni (szemben a kamatréssszel, illetve annak felével, ahogy ezt a jelenlegi árfolyamgátban teszik), hanem csak egyszeri értékvesztésként. A bankszektor számára így a teher nagy része azonnal jelentkezne. Megoldásként felmerül, hogy a kamatrészt a bankok, a tőkerészt az állam vállalja át. Ez esetben azonban az államnak is súlyos tízmilliárdokért kellene hosszú éveken keresztül a zsebébe nyúlnia.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező