A 2016-ban létrejött Debreceni Szociális Szolgáltató Központhoz tartozik több Hajdú-Bihar megyei intézmény mellett a Hajdúszoboszlói Idősek Otthona is. Utóbbi lakóinak pénzét - papíron közel 17 millió forintot - egy elkülönített számlán tárolták, a DSZSZK-hoz csatoláskor azonban csak 3,8 milliót utaltak át a DSZSZK-nak, 13 millió forinttal kevesebbet, mint amennyit kellett volna. A teljesítési igazolás viszont a teljes összegről szól - derül ki a lap cikkéből.
A vesztegetési gyanúba keveredett Ferencziné Kun Beáta az összevonás után kapta meg a DSZSZK vezetését. A hiányról felettese, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Hajdú-Bihar megyei kirendeltségét igazgató Verdó György is tudott. A hiány miatt azonban Verdó és az idősek otthonát addig működtető Bihari Szociális Szolgáltató Nonprofit Kft. jogutódja is mossa kezét, hiszen papíron egyetlen fillér sem hiányzott.
Az elszámolási kötelezettség miatt Ferencziné az iratok szerint utasítást adott, hogy az intézet költségvetéséből pótolják a hiányzó 13 millió forintot. Az idősek otthona azóta a görögkatolikus egyház tulajdonába került, a DSZSZK pedig csak fut a pénz után. Mindenesetre költségvetési csalás és sikkasztás gyanúja miatt jelenleg nem folyik eljárás az ügyben - írja a lap. További részletek az ügyről itt olvashatók.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!