Érdemes időben lépni, hiszen a magánszemélyeknek az a legkedvezőbb, ha már januárban nyilatkoznak munkáltatójuknál. Ha például a szülő a januári bérszámfejtési (nyilatkozat-átadási) határidőt lekési, a munkáltató a nyilatkozatot csak a februárra tudja majd figyelembe venni, és így a családi kedvezmény hatása a januári nettó bérben nem jelentkezik. Az adókedvezmény összege természetesen nem veszik el, de az összeg legkorábban jövőre az szja-bevallásban kérhető vissza, amelyhez a NAV által készített bevallás sem fogadható el automatikusan, azt ki kell egészíteni.
Az szja-bevallásokban rendszerint 1,1 millió magánszemély veszi igénybe a családi kedvezményt, 2018. januárjában viszont csak 727 ezer magánszemély érvényesítette a kedvezményt, ők adták le időben az adóelőlegről szóló nyilatkozatukat a munkáltatóknak.
A családi kedvezmény egy gyermek után 10 ezer forint, a kétgyerekes családoknak gyermekenként 20 ezer forint, a harmadik gyermektől gyermekenként 33 ezer forint adómegtakarítást jelent. Az első házasokat a kormány a házasságkötést követő 24 hónapon keresztül havi 5000 forinttal támogatja. Idén már havi 7 450 forintos szja-kedvezmény jár például a laktóz- vagy gluténérzékenyeknek.
A családi kedvezmény és az első házasok kedvezménye egymástól függetlenül érvényesíthető, így éves szinten a családi kedvezmény mellett az első házasok kedvezménye további 60 ezer forinttal csökkentheti a friss házas szülők adófizetési kötelezettségét.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép