A pénzügyi tárca friss adatai szerint a költségvetés 3931,3 milliárd forintos hiánnyal zárt november végén, ez azt jelenti, hogy egyetlen hónap alatt 1009,1 milliárd forintos lyuk keletkezett a büdzsén. Összehasonlításképpen a szintén koronavírus-járvány nehéz időszakának számító 2020. november 694 milliárdos hiányt hozott, míg az utolsó békeévnek számító 2019. tizenegyedik hónapja csupán 191 milliárd forintos deficitet hozott.
A szerdai bejelentés szerint ugyanis 2021 első tizenegy hónapjában az államháztartás központi alrendszere 3931,3 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 3610,1 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 347,2 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok pedig 26,0 milliárd forintos többletet értek el.
Kapcsolódó
A tárca szerint a hazai kiadások közül kiemelendő a november végéig nyugellátásokra fordított 3795,5 milliárd forint, valamint a gyógyító-megelőző ellátásokra kifizetett 1633,7 milliárd forint is. Ezeken felül lényeges kiadásként jelentkezik a közúti fejlesztésekre fordított 234,5 milliárd forint, a közlekedési ágazati programokra fordított 181,2 milliárd forint, a Magyar falu programra fordított 162,7 milliárd forint és a koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatásra kifizetett 95,3 milliárd forint is.
A nyugdíjak novemberben további 1,2 százalékponttal emelkedtek és a különbözetet januárra visszamenőleg egy összegben megkapta minden érintett. A kiegészítő emelések az év elején kifizetett 13. havi ellátásra is kiterjedtek. Szintén novemberben kapták kézhez a jogosultak a nyugdíjprémiumot, melynek összege idén egységesen 80 ezer forint. A novemberi intézkedések mintegy 250 milliárd forintos költségvetési kiadással jártak.
A friss közleményben kötelező elemként szerepel a a mondat is, miszerint "a kormány a gazdaság sikeres újraindítását követően továbbra is csökkenő hiány- és adósságrátával számol".
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!