Miután a GDP növekedése várhatóan lemarad az év elején vártnál, kisebb adóbevétellel számolhat a kormány. Ezért át fogják írni a költségvetést - derül ki a Világgazdaság összefoglalójából.
Az energiaárak drasztikus emelkedése kiadási oldalról óriási nyomás alatt tartja a költségvetést, a rezsicsökkentés fenntartása ugyanis több száz milliárddal terheli a büdzsét.
A napilap sajtómunkásainak azt szivárogtatták ki a pénzügyi vezetés háza tájáról, hogy a 2006–2008 közöttihez hasonló kiigazításra nem lesz szükség, de bizonyos nagyberuházásokat el fog halasztani a kabinet. Hogy pontosan melyekről van szó, azt egyelőre csak sejteni lehet.
A zárolásoknak jó eséllyel a tervek szerint idén elinduló nagy közlekedésfejlesztési projektek esnek áldozatul, mint például az M4-es folytatása Szolnok után, az M100-as autóút Esztergom és M1 közötti szakaszának építése, vagy az M1 tervezett bővítése.
Nyitott kérdés, hogy mi lesz a májusban lejáró árstopok, illetve az egyre nagyobb összeget felemésztő rezsicsökkentés sorsa, de a napilap forrásai szerint az infláció elleni küzdelem politikai és hitelességi kérdés, ezért szerinte ebben nem várható lényegi változás. A kormánynak a következő időszakban is válságkezelő üzemmódban kell működnie.Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Valamire megint készül a kormány, csütörtökön kiderülnek a részletek
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe