A portál bizottsági forrásai szerint a magyar kormánynak tudnia kellene, hogy az ilyen átalakítások során melyek azok az információk, amelyeket el kell küldeni az Európai Bizottsághoz, hiszen Magyarország tíz éve tag, és korábban is voltak szervezeti változások a pályázati rendszerben.
Hogy ez most miért maradt el, azt senki nem tudja. Egyesek szerint az uniós pénzosztási rendszer Lázár János által vezényelt átszervezésekor sok rutinos szakember távozott, és akik a helyükre kerültek, még nem találkoztak ilyen kihívással.
Az Eurologus bizottsági forrása szerint a probléma akár napokon belül orvosolható lenne, de a magyar kormány egyelőre nem küldte el az új pénzosztási rendszerrel kapcsolatos információkat. Enélkül viszont a brüsszeli testület nem tudja megmondani, hogy szabályszerűen történik-e az uniós pénzek magyarországi felhasználása, és ezen információ hiányában nem hagyhatnák jóvá a magyar kormány által a Bizottsághoz benyújtott számlákat. Egy ilyen számla elutasítása formális döntést igényelne, érintené a többi kifizetést is, és jóval hosszadalmasabb lenne visszacsinálni. Ezt igyekezett elkerülni a Bizottság azzal, hogy megüzente a magyar hatóságoknak: addig ne küldjenek számlát, amíg nem adtak tájékoztatást az új rendszerről.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt