Tisztességes, rendpárti polgármester kell a város élére szerinte, nem szeretnék, hogyha Győr hasonló helyzetbe kerülne, mint Budapest - mondta Toroczkai László pártelnök, mikor kedden bemutatta a jelöltet.
Géber néprajzkutató, erdőgazdálkodó, és vőfélyként is dolgozik. Emellett háromgyerekes családapa. A jelölt azt ígérte, a programjáról majd egy következő sajtótájékoztatón fog bővebben beszámolni - olvasható a portálon.
A Mi Hazánk az októberi választáson polgármesterjelöltet nem indított, négy körzetben azonban volt képviselőjelöltjük, akik közül senki sem jutott be a közgyűlésbe.
Így tehát már öt jelölt van a polgármesterségre: az összellenzék a szocialista Pollreisz Balázs önkormányzati képviselőt indítja, a Fidesz Dézsi Csaba András kardiológust és önkormányzati képviselőt, illetve bejelentkezett a pozícióra egy budapesti vlogger, Ábrahám Róbert, és egy győri civil, Balla Jenő is.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutálisan kilőtt az arany ára
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll