Minél többen vagyunk beoltva, annál inkább lassítjuk a járványt és annak az egészségügyi következményeit csökkentjük
– erről beszélt az RTL Híradónak Boldogkői Zsolt, biológus, hozzátéve, hogy minél fertőzőbb egy vírusvariáns, annál nagyobb a nyájimmunitási küszöb. Ez a koronavírus omikron változata esetében azt jelenti, hogy a nyájimmunitáshoz 90 százalék feletti védettség kell.
Boldogkői a kanyarót hozta fel példának, amelynél 98 százalék körüli a nyájimmunitási küszöb, de mivel gyerekkorban majdnem a teljes népesség megkapja a védőoltást, ez nem jelent gondot. A szakértő szerint erre lenne szükség a koronavírus esetében is.
Egyedül a kötelező védőoltás érné el azt, hogy elérjük azt a szintet, hogy tényleg egy komoly lépés lenne a járvány legyőzése érdekében
– mondta Boldogkői, aki arra is kitért, hogy úgy tűnik az omikron variáns azért az eredetinél gyengébb tüneteket okoz. Ugyanakkor azt sem tartja kizártnak, hogy a vírus megint erősödni fog, mígnem teljesen besimul a többi légúti betegség közé.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is