A december elején megszervezett akcióban a nemzetközi árufuvarozási engedélyek meglétét és szabályos használatát kérték számon az innovációs tárca közúti ellenőrei.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közúti ellenőrei a szlovák és ukrán határnál három helyszínen dolgoztak teljes, 24 órás zárás mellett 2018. december 2-tól 8-ig. Sátoraljaújhelynél, Tornyosnémetinél és Záhonyban a hat nap alatt összesen 808 járművet állítottak és vizsgáltak meg. Az akciót kezdeményező Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete képviselői megfigyelőként voltak jelen az ellenőrzéseken.
A 40 feltárt szabálysértés többnyire az előírt adminisztrációs kötelezettségek megszegése, a szükséges engedélyek, igazolványok hiánya miatt járt esetenként 100-800 ezer forint bírsággal. Az újonnan kiszabott tételek teljes összege 18,5 millió forint. Az ellenőrök 16 esetben korábbi mulasztás nyomán fennállt követeléseket tudtak behajtani több mint 3 millió forint értékben.
A szabálysértő külföldi járművekkel szembeni hatékonyabb fellépés hangsúlyos elemként szerepel a hazai fuvarozói ágazat működési feltételeinek javítását szolgáló komplex javaslatcsomagban is. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a szakmai érdekképviseletek közösen tekintik át a szektor versenyképességét erősítő lehetséges intézkedéseket - olvasható a közleményben.
Legolvasottabb
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lezajlott a CT- és MR-gépek államosítása, 3,5 milliárd forintot költöttek rá
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól