A 24.hu információja szerint június végén lecseréli a Külgazdasági és Külügyminisztérium a fennhatósága alá tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. vezérigazgatóját. Oláh Zsanett az állami cég állománygyűlésen a napokban már el is búcsúzott kollégáitól - írja a portál.
A magyar cégeknek exportügynökségként a külpiacokon elhelyezkedni segítő állami cég nem egy igazi sikertörténet. A 2012-es alapítást követő három évben összesen 9,5 milliárd forintos üzemi veszteséget produkált a vállalat. Két évvel ezelőtt - az üzleti beszámoló szerint - már 5,6 milliárd forintos bevételt ért el, de ehhez 9,1 milliárd forintos anyagi ráfordításra volt szükség. (A tavalyi üzleti eredményeket még nem tették közzé, az előző év bukásairól szóló részletes cikkünket itt olvashatja.)
Ráadásul menetközben átszervezték az exportiroda rendszert is: a még 2015-ben meghirdetett déli nyitás gazdasági programban Afrika és Dél-Amerika számos országában nyitottak önálló kirendeltségeket. Tavaly novemberben viszont ezek nagy részét be is csukták a sikertelenség miatt.
A fotó forrása: MTI Fotó/Balogh Zoltán.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető