Szócska Miklós elmondta: 10 milliárd forintból az onkológiai ellátórendszer fejlesztését folytatják. A fővárosi Uzsoki kórházban, Miskolcon és Veszprémben már zajlik a regionális onkológiai központok fejlesztése. Most Szombathely, Kaposvár, Gyula, Kecskemét, Nyíregyháza, Győr, Szolnok, Pécs, Szeged és Debrecen onkológiai intézményeiben is megindulnak a munkálatok - mondta az államtitkár, kiemelve: "nem lesz 26 helyen onkológiai cetrumocska", hanem minden régióban ott lesz a betegség azonosításához szükséges diagnosztika, a gyógyításhoz szükséges eszköztár.
Nem lesznek bolyongó betegek
Mindenki egyértelműen tudni fogja feladatát, "a betegnek nem szabad támogatás nélkül bolyongani a rendszerben" - szögezte le az államtitkár.
Szócska Miklós arra is kitért: az egészségügyi rendszer tavalyi újraszervezése után az látható, hogy a régiók között csökkent a betegvándorlás, de az is, hogy a betegek rövidebb ideig fekszenek kórházban. Eltolódott az ellátások hangsúlya az egynapos ellátások irányába - tette hozzá.
Ötvenmilliárd jut a tavaly kiosztott új feladatokra
A most bejelentett mintegy 60 milliárd forintos uniós fejlesztési forrásból csaknem 50 milliárd forintot arra fordítanak, hogy a rendszer tavalyi újraosztása után az egészségügyi intézmények képesek legyenek új feladataikat is hatékonyan ellátni. Ebben legalább 60 intézmény érintett. Szócska Miklós azt mondta, összeadva a már folyamatban lévő és az induló projekteket 300 milliárd forintos fejlesztés zajlik az egészségügyi rendszerben. Emberemlékezet óta nem volt ilyen fejlesztés a magyar egészségügyben - idézte az MTI az államtitkárt.
Az államtitkár térképen is bemutatta az induló fejlesztéseket, valamint az országszerte jelenleg is folyamatban lévő kórházfelújításokat, amelyet az interneten a www.egeszseg.hu oldalon bárki megnézhet. Jelezte, hogy az oldalt folyamatosan fejlesztik, és 1-1,5 év múlva elektronikusan időpontot is lehet majd foglalni a kórházakba.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lejár egy fontos egyezmény, visszatér a nukleáris fegyverkezési verseny?
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket