A miniszterelnök kifejtette: "és természetesen, akinek van tengere, és vannak tengeri kikötői, az hajókon tud szállítani olajat a világ bármely pontjáról, de vannak országok, amelyeknek nincsenek tengerei, nekünk is lenne, ha nem vették volna el őket, de nincsenek jelen pillanatban, ezért Magyarországra orosz vagy bármilyen fajta olaj kizárólag csak csővezetéken érkezhet, a csővezeték egyik fele Oroszországban, egyik vége Oroszországban van, a másik pedig Magyarországon".
A horvát külügyminisztérium szerint az ilyen kijelentések szükségtelenül rontják a két ország jó baráti viszonyát.
"Horvátország elítéli a magyar miniszterelnök kijelentését" - írta a tárca közleményében, hozzátéve: "elítélünk minden területi követelést a szomszédos államokkal szemben".
Reagált a magyar külügy
A horvát külügyminisztérium valamit félreértett - reagált Menczer Tamás államtitkár arra, hogy kedden bekérették a horvát külügybe a zágrábi magyar nagykövetet Orbán Viktor miniszterelnöknek az Oroszországgal szemben tervezett európai uniós olajembargóval kapcsolatos egyik kijelentése miatt.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára Facebook-bejegyzésében azt írta: "miniszterelnök úr egy történelmi tényt említett".
"Reméljük, hogy horvát barátaink nem ülnek fel a sajtó hisztériakeltésének, és folytathatjuk közös munkánkat az együttműködés fejlesztése érdekében" - idézi a posztot az MTI.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető