Az Országgyűlés honlapján megjelent törvényjavaslat indoklása szerint az új és a régi Ptk. is átvette azt az uniós irányelvbe fogalt szabályt, hogy aki kereskedelmi ügyletből származó fizetésével késedelembe esik, az 40 euró behajtási költségátalányt köteles fizetni az adósának. Ennek indoka az adósnál felmerült költségek fedezete volt.
A beterjesztők szerint a Ptk.-tól idegen a behajtási költségátalány szabályozása, így azt jobb kivenni abból és áttenni a törvénykönyv végrehajtásáról szóló törvénybe, de úgy, hogy a részleteket külön törvény szabályozza. Ez utóbbi került most az Országgyűlés elé.
Az eddigi gyakorlatban az volt a probléma, hogy a 40 euró akkor is járt a hitelezőnek, ha a késedelem alól a fizetésre kötelezett kimentette magát. A jog ugyanis különbséget tesz a késedelem után járó kamat fizetése és a behajtási költségátalány között. Az előbbi automatikusan jár, akkor is ha vétlen az adós, viszont a jövőben a 40 euró megfizetése alól kimentheti magát a vétlensége igazolásával.
Bővül a kör
A 40 euró csak a kereskedelmi ügyletből származó követelés késedelmes fizetése esetén jár. Kereskedelmi ügyletnek csak áruk adásvétele vagy pedig szolgáltatások nyújtása számít. Az üzleti életben a kereskedelmi ügyleteket gazdasági szervezetek kötik egymással, de a mostani törvényjavaslat a megrendelői oldalhoz sorol mindenkit, aki közbeszerzést ír ki áru szállítására, vagy pedig szolgáltatás nyújtására.
A 40 eurót - amennyiben nem menti ki magát az adós, de nem is fizeti ki automatikusan - a hitelező egy évig követelheti. Az óra a késedelem első napjától ketyeg.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Ez nagyon nem hiányzott a németeknek, ebből komoly baj lehet

Magyar Péter kiakadt, tiszás aktivistákkal emberkedett a meggyilkolt maffiózó volt embere – videó

Még most vegyen kedvenc kávéjából, hamarosan emelkedik az ára

91 milliárd forintnyi kompenzáció jár a nyugdíjasoknak
