Fehérvári Marietta százados elmondta, hogy az átkelőhelyen sem a Magyarországról induló, sem az Ukrajnából érkező járműveket nem tudják átléptetni. Hozzátette: a szakemberek már dolgoznak a hiba elhárításán, amely néhány óráig is eltarthat.
A rendőrség azt javasolja az utazóknak, hogy válasszák a többi magyar-ukrán határállomást: a Beregsurány és Asztély, a Tiszabecs és Tiszaújlak, a Barabás és Mezőkaszony, vagy a Lónya és Harangláb közötti átkelőhelyet.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető