Nem drágulnak a horgászjegyek a Balatonon, sőt még enyhítés is várható a horgászrendben - mondta a Balaton élővilágának megóvásáért felelős miniszteri biztos, Szári Zsolt, aki hozzátette, hogy az utóbbi években tavasszal bevezetett csónakos korlátozás kizárólag az akadók környékén lesz érvényben.
Közölte azt is, hogy horgász-etetőanyagoknál mennyiségi és minőségi korlátozásokat kívánnak bevezetni, valamint meg akarják akadályozni a nem őshonos halak térnyerését - olvasható a Balaton.hu-n.
Kapcsolódó
A 2022 hangsúlyos feladata lesz a Balaton vízgyűjtőjén termelt balatoni halnak mint bioterméknek a bevezetése a piacra
- mondta.
Szári szerint csökkent a parti horgászhelyek száma, ráadásul az elmúlt évek során a tisztává, átlátszóvá váló víz miatt a halak beljebb húzódtak. A vízminőség megóvásáért a horgász-etetőanyagok hatását már megvizsgálták, hasonló kutatásokra van szükség annak megállapítására, mekkora és milyen terhelést jelentenek a tónak a fürdőzők, a vitorlázók, valamint a tízezrével átvonuló madarak. Fejleszteni kell emellett a csónakos horgászatot például kikötők létesítésével.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Kétarcú olimpia: fellendülés vagy komoly kockázat vár Olaszországra?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az