A Velencei-tó vízszintje nyáron kritikusan alacsonyra süllyedt, a víz oxigéntartalma lecsökkent, ami komoly halpusztulást okozott. Többen azonnali vízpótlást követeltek, de az erre vonatkozó előterjesztésben foglaltakat a kormány nem hozta nyilvánosságra. Csak az derült ki, hogy 42 milliárd forintos költséggel számoltak, amit sokalltak - emlékeztetett a hvg.hu.
A vízügy tervei szerint októberben összesen közel másfél millió köbméter vizet kormányoznak át a Pátkai-víztározóba a hónap végéig, eközben a Magyar Országos Horgász Szövetség lehalássza a Zámolyi-víztározót.
Hogy mikor és mennyi víz kerül majd a tóba, egyelőre bizonytalan. Az OVF szóvivője szerint "egy hosszú folyamat előtt állunk, sok függ az időjárástól, attól, hogy például lesz-e jelentős mennyiségű csapadék, de attól is, hogy a hideg idő beköszöntével milyen mértékben javul a tározók vizének minősége".
A vízpótlásra létrehozott víztározókat betelepítették halakkal
A tározókat eredetileg éppen az eredendően hullámzó vízállású tó vízpótlására létesítették az üdülőtóvá alakításakor az 1970-es években, de időközben halgazdálkodás is indult, ami nem tett jót a vízminőségnek - hívja fel a figyelmet a lap. Nyár elején éppen a vízminőséggel kapcsolatos kétségek miatt vetették el azt az ötletet, hogy ezekből kellene pótolni a tóból hiányzó vizet.
Az azonban borítékolható, hogy jelentős mennyiségű csapadék nélkül, csak a két tározó vizével nem tudják megtölteni a tavat. Egymillió köbméter víz beengedése – mint a szóvivő is jelezte – 4 centiméterrel emelné meg a vízszintet, amely jelenleg 70 centiméteres, így alig 7 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)